Gyerekem hosszan volt itthon betegen, de tudja már: holnap újra ovi. A kertben játszunk, mikor becsípi a kezét valahova. Visítva sírni kezd, rohan hozzám. A földre ülünk, az ölemben talál helyet. Nagyon dolgozik: hol óriási könnyekkel sír, hol ordít, hol jajong, mocorog, vonaglik. Néha elmegyek, meglököm a tesóját a hintán, vagy zsepit hozok, de mindig visszatérek hozzá, és újra az ölembe kucorodhat. Kis pihenőkkel mindig újrakezdi a zokogást, panaszkodást. Hallgatom… egy órán át. Nagy dolog zajlik, érzem. Mondja is, az egy óra alatt kb. háromszor, röviden:
Nem akarok oviba menni! … Nem akarom, hogy elmenj! … Legyél ott!
Legyek ott? Hol? - kérdezem. Nem biztos, hogy az ovira mondja.
Legyél ott!
Mindig legyek veled?
Igeeen! - és zokog.
Áhhá, gondolom. Édesem. Akkor hadd jöjjön, aminek most ki kell jönnie. Közben nézem a sebet, hogy vajon olyan nagy-e a baj, mint ahogy a sírásból gondolhatnánk. Hát, icipici. Jön az ebéd, nagy nehezen bemegyünk. Zajlik a nap. Egyre nagyobb szünetekkel ugyan, de gyerekem mindig újrakezdi a sírást. Amennyit csak tudom, hallgatom, mellé ülve, ölbe véve, ölelgetve, ringatva, sok figyelemmel. Nem mer a sebre nézni, eldugja a kezét a háta mögé, bal kézzel csinál inkább mindent. Vacsoránál kérdezzük, hogy az oviban is hátra teszi-e majd a kezét, mert akkor biztos megkérdezik majd, hogy mi történt. Ez a gyerek nem túl bőbeszédű az oviban, át is gondolja gyorsan a helyzetet. És megint keserves zokogásban tör ki.
Én nem is megyek holnap oviba!
Nem akarsz oviba menni, hallak, picikém. (kis együttérző, kedves szünet a részemről) Holnap már mész oviba.
Nem! Akkor nem fogok felöltözni!
Ó! (együttérző, lágy tekintet tőlem) Hát, valahogy majd megoldjuk. Holnap már mész oviba.
Sír ezen is egy nagyot, aztán a fürdésnél és alvás előtt is újra. Vele vagyok, hallgatom rendületlenül. Másnap reggel simán felöltözik. Az oviban elváláskor még sír egy intenzívet, de rövidet, hallgatom ott is. Délutánra kiderül, hogy ez volt az utolsó sírás a témában.
Mi ez, és mivégre?
Karrierünk leghosszabb sírásmeghallgatása évekkel ezelőttről, amikor még csak ismerkedtem a Kapcsolódó Nevelés eszközeivel. Amikor ismerkedtünk egymással gyerekeimmel, és tettük, főleg tettem persze én az első lépéseket afelé, hogy felfogjam, mi is az a kapcsolódás, és hogyan is létezhetném én azt két kisgyerekkel, meg az egész csomaggal, ami velem volt akkor az anyaságban. Van ebben a sztoriban még sok szelíd határszabás, és sok mélyen rejlő “mi a baja a gyereknek? mit rontottam el? hogy javítsam ki? miért vagyok ennyire béna? kapcsolódnék én magamhoz, de mit tehetnék még azon a rengetegen kívül, amit eddig is csináltam, hogy ne legyen annyira nehéz, húzós, szúrós, nyúlós ez az egész?”
A csomag azóta mázsákkal könnyebb, szinte nincs is már, kérdésekből meg újak jöttek. Például az, hogy jössz-e hozzám felfedezni a Kapcsolódó Nevelés eszközeit, és vele mindennél inkább a saját valóságodat a szülőségben? Várlak a Kapcsolódó Nevelés alapjai szülőcsoportokon, jelentkezz most!

kép forrása: Canva
Commenti