Irodalmas-színházas-drámajátékos-kommunikációs bölcsésznek, pedagógusnak indultam, aztán olyan 10 évig élményterápiás szakemberként dolgoztam a világ egyik legszuperebb helyén, a Bátor Tábornál. Valahogy mindig ki kellett állnom emberek elé, szavaimmal és mozdulataimmal. Valamit mindig meg kellett értenem, aztán rögtön mondani is, tanítani: gyerekeknek, aztán egyre inkább gyerekéleteket kísérő felnőtteknek. Míg az nem lettem magam is, két gyerekélet kísérője. És a szavaim bennragadtak: nem volt, aki meghallgatta volna őket. Pedig ezek lettek volna a legfontosabb szavaim.

​

Aztán találtam egy helyet, ahol szülők hallgatják meg egymást. És még zseniálisan egyszerű eszközöket is mutogatnak hozzá, hogy azért a gyerekeinkkel is tudjunk mit kezdeni, amikor rádöbbenünk, hogy ami zsigerből jön, úgy hirtelen, az sokszor nem annyira az, ahogy igazából együtt lenni szeretnénk azokkal a kis csimodékákkal, akik minket választottak erre az életre fővigyázónak. Ez a hely a Kapcsolódó Nevelés, ami számomra a kapu lett abba a könnyed, felemelő családi életbe, amire mindig is vágytam. Annyira megszerettem, hogy a Kapcsolódó Nevelésnek azóta az oktatóképzését is elvégeztem.

​

És lettek új kérdéseim. Így jött a képbe az Aware Parenting és a Brain-Body Parenting a gyerekeimhez, a Biodinamikus Légzés és Traumaoldás (köszönet Csillag Katalin Zitának, hogy testem az otthonom), mindenféle mainstream és alternatív testtudati módszerek, meditációs technikák pedig magamhoz. Hogy akkor tehát mi is ez a testünkkel, érzelmeinkkel? Üss vagy fuss, hisztik, traumák, nagy-nagy dühösségek, őrült anyai bűntudat, belső boszorkányok, sárkányok, előző emberi és nem emberi életek, ha minden vagyok, akkor hogyan ne üvöltsek, hogyan ne kapjak idegösszeomlást, hogyan válasszak mást, hogyan játsszak inkább most már? Igen mélyekre, igen messzikre jutottam, addig, hogy egészen meg is untam már ezt a nagy érzelmesdit, múltba menősdit, gyógyítósdit. Okéka, de mi van a traumán meg annak oldásán túl - tettem föl magamnak az új kérdést. Nem is hiába, mint kiderült. Becsorgott a válasz a világomba ugyanis az Access Consciousness-szel egy perc alatt (szóval hát hogy a tudatosság), a következő percben pedig bezúdult végtelen számú új kérdés. És akkor most ezzel (is) megyek tovább. 

 

Ebből a mindenből álmodok nagyokat, ebből írok ide, ebből tartok programokat, egyéni konzultációt, ebből kezelek újabban testeket finomenergetikai módszerrel, és mi más is lehetséges még.

 

Az egészet azért kezdtem, hogy kényelmes legyen végre ez a nekem szúrós, szorítós, fojtogató, ál-rózsaszín szülő-gúnya. És miközben a kényelmét kerestem, hát nem azon kapom magam, hogy foszlani kezd a gúnya? Alatta meg, nocsak, ott röhög a valami. Ha olvasol, ezt láthatod: egy ilyen röhögős, viccelődős, játékos, testrajongó szálat a tudatossághoz, ami vagyunk.

 

Örülök, ha jössz velem. Itt a tér játszani.